A 45 éves Móricz Zsigmond 1924. januárjában a Búzakalász című színdarabja próbáin szeretett bele a 35 éves Simonyi Mária színésznőbe. Mindent elsöprő, leküzdhetetlen érzelmeit mindenki észrevette a környezetében, - felesége, Holics Janka is. Két évtizede voltak házasok, Janka nemcsak felesége, hanem első olvasója, szerkesztője, legfőbb kritikusa is volt Móricznak. Ő volt az ihletője és hősnője férje legalább ötven írásának, kettejük viszonyát mutatta be már első sikeres regényében, az egymást szerető, de egymástól mindenben különböző emberpár tragédiáját bemutató Sáraranyban is.
Móricz szerette feleségét, de húsz év után béklyónak érezte kapcsolatukat, és Janka szigorú, katolikus erkölcseit. Házasságuk 1923-ban Janka miatt bicsaklott meg:
„Mikor éppen torkig voltunk egymással, jött neki valaki. Egy férfi, aki pont megfelelt az ízlésének. És benne fölfakadt egy kis szerelem.” - emlékezett később Móricz. „Egyszer azt mondta nekem: 'Ej, más is elvenne engem.' Kiábrándultam.”
Ebben a helyzetben találkozott az író a népszerű drámai színésznővel, aki első színpadi darabjában játszott a Belvárosi Színházban. Ahogy írta, azonnal „beütött a tűzvész”. A főpróba napján csak Mária játékáról beszélt, neki adott új írói instrukciókat. Janka pontosan látta, mi történik. „Látja? Hogy nézi, hogy falja, hogy csügg rajta? Hogy nem tudja titkolni, hogy elárulja magát a viselkedésével, minden porcikájával? … És hogy azt a szajhát, azt a senki rongyot” - mondta a jelen lévő Kodolányi Jánosnak.
Móricz január 31-én írta meg első szerelmes levelét, amelyet még 200 követett.
„Kedves Mária, Ma először írom le a nevét. Ma először írok le egy új női nevet 21 év óta. … Megvallom, szégyellem magam. De mit csináljak, ez úgy látszik, természeti törvény. … Mit gondol, jogos az én tiltakozásom maga ellen, hogy én magába vagyok szerelmes?”
A színésznő néhány nap után válaszolt: „Istenem, mi volna jó; tovább feküdni, mint eddig, az arcomat odaszorítva a maga soraihoz, és sírni és nevetni, ujjongani és lassan elcsendesedni?”
 |
| Simonyi Mária |
Még ezen a napon egymáséi is lettek, ami Móricz szempontjából végzetesnek bizonyult. A feleségével soha nem tapasztalt intenzitású testi szerelem élménye teljesen megbabonázta. Az új tapasztalat egészen intim részleteiről is pontosan beszámolt naplójában. Kezdetben Máriát is elsodorták az érzelmek: „Maga édes legutolsó buja – fogcsikorgató reszketéssel olvastam a levelét – magáé voltam, mire a végére értem. Jöjjön, jöjjön, a magáé vagyok régen, minden porcikámmal. Szemérmetlen vagyok, nem szégyellem. Maga tett azzá...” -írta. Később azonban megijedt a kapcsolattól, nem akart az író és felesége családi drámájába belekeveredni. Mert Janka több ízben fenyegetőzött öngyilkossággal, és volt, amikor meg is kísérelte. Ilyenkor búcsúlevelet is írt a férjének. „Kedvesem, halálos szerelemmel szeretett Zsigám. … Attól a nőtől, aki magát és engem ide juttatott, iszonyodom, ha maga is eljut idáig nem haltam meg hiába.”
 |
| Holics Janka |
Móricz az öngyilkossági kísérletek után hazatért és megpróbálta életüket visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Nem sikerült. Amint Janka jobban lett, elmenekült otthonról, és kávéházakban, hotelszobákban írt, naplójában megpróbálta kiírni magából felesége és az egyre inkább csak fantáziájában létező Mária iránt érzett érzelmeit. A színésznőt ugyanis megriasztotta a viszonyuk és Janka szenvedése, és ki akart lépni a kapcsolatból. Móricz leveleire csak ritkán válaszolt: „maga csak külsőleg lát (amit nem lát, elképzel) és úgy látszik, ez Magának elég”.
Az író minden egyes megjelent novellájába vagy regényébe becsempészett valami üzenetet, amit csak Mária érthetett. Találkozásuk után egy évvel így írt: „Egész 1924. feb. 1-jéig azt vallottam, hogy nincs szerelem. Az csak fantázia. És mindig sajnáltam, hogy tőlem meg van tagadva ez az érzés; ha van, mért nem részesülök benne én is.” Később úgy érezte, mégis inkább a feleségébe szerelmes, aztán újra Mária hiányától szenvedett. Másfél évig zajlott az érzelmi vihar.
 |
| Móricz Zsigmond és Simonyi Mária |
Végül Janka lépett: 1925 nyarán valóban megmérgezte magát. A sajtó szemérmesen gyors lefolyású betegségről írt, de a barátok tudták, mi történt. Móricz a temetés után sokáig nem kereste Máriát, de később ismét írt neki. Egy évvel később összeházasodtak. Nyolc évet éltek együtt, de házasságuk nem volt harmonikus. Mária nem foglalta el Janka helyét, feleségként belőle nem vált sem szerzőtárs, sem regényhősnők ihletője. Móricz Zsigmondnak még több művében megjelent halott felesége alakja.
"a nő csak addig van fenn, míg elérhetetlen"
„Az ember a szerelemben hódít. De ha ez az alapérzés, akkor viszont ő az egyéni szabadságát függetlennek akarja. Nem akar föladni, szerezni akar. Azért válogat, hogy „maga az egyetlen, aki nekem megfelel" - mert azt hiszi, van olyan nő, aki mindent meghagy, amije van, s azonfelül még saját magát is odaadja. Ehelyett az lesz, hogy a nő mindent elvesz.
Mert a nő az erősebb.
Az igazi szerelemes nő erősebb minden férfinál: mert meghal.
Éspedig ízenként hal meg:
Elveszti a lányságát, szüzességét és ezzel járó misztikus nimbuszát. Egy olyan áldozat, amit a férfi csak szabadságának föláldozásával ellensúlyozhat.
Elveszti boldog életét: a házimunka, súrolás, mosás, főzés, mosogatás, cseléddel való veszekedés, egy igen kicsi és szűk lakásban való elzárt élet lesz a sorsa: Olyan letörés a lánykori ábrándvilág után, amit a férj, aki csak most kezd az életben kivirágozni, csak önkéntes rabságvállalással tud némileg enyhíteni.
Elveszti szépségét, testi üdeségét, gyerekeket szül, igen gyakran nemi betegséget kap a férjétől, a fülledt és férjéhez képest szűkös életkörben elzüllik, idegbajos, hisztériás, testi beteg, lelki nyomorék lesz: ezt a férj csak abszolút önmegalázással teheti jóvá.
Mivel azonban ez a felajánlás egy egészséges szabad és gazdag embertől jő: csak hazug lehet.
És hazug is.
Ilyenformán magában hordja a hazugság minden veszedelmét: a kielégítetlenséget mindkét részről.”
(1925. február 12.)
Részlet Móricz Zsigmond: Naplók 1924-1925. c. írásából
illetve Nyári Krisztián gyűjtéséből
A hegymászó a világba vetett, a természet zabolátlan erőivel való bátor megküzdésre predesztinált ember archetípusának modern kori megtestesülése. Motivációját át- meg átszövi a narcizmus, a becsvágy, a versenyszellem, a nemi kétalakúság vagy éppen a hétköznapi valóság előli menekülés késztetése. Az anyatermészet megnyugtató ölében ringatózni – még ha az igencsak szeszélyes is – valamennyiünk vágya. Jon Krakauer leplezetlen öniróniával eleveníti föl saját mászóélményeit, frappáns szarkazmussal állítja pellengérre a hegymászók világában feltűnő negatív jelenségeket, viselkedésformákat. Mindenekelőtt azonban az alpinizmus különböző ágait bemutató novellafüzérében hallatlanul izgalmasan, szemléletesen, a lényeget megragadva tárja az olvasó elé a hegy és az ember küzdelmes, felemelő, szépséges, olykor végzetes találkozásának pillanatait. Mindezt elmélkedő, filozofáló megközelítéssel és az élethez nélkülözhetetlen humorérzékkel teszi.
.jpg)
.jpg)
