2012. május 21., hétfő

Joyce Carol Oates: Állatok

Eredeti cím: Beasts
Első kiadás: 2002.
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Etédi Péter
Kiadó: Geopen Könyvkiadó Kft.
Kiadás ideje: 2004.
Oldalszám: 134

Zajlik a kisvárosi egyetem kellemes mindennapjainak élete. A lányok imádattal csüggnek irodalomprofesszorukon, és távolról csodálják feleségét, a szobrásznőt, aki megközelíthetetlen, vagy mégsem? Akad ugyanis olyan szerencsés, akit e kiváló házaspár magához emel, asztalához invitál, utazni visz, barátként kezel. És a kisvárosban ezenközben egyre gyakoribbak a tűzesetek, tettes nincs, a rejtély megoldhatatlan. De hát mégis, mi dúlja fel a nyugalom e kellemes szigetét? 
Joyce Carol Oates regényei, elbeszélései a legmagasabb művészi fokon íródnak, s művei mindig dobogós helyen szerepelnek a sikerlistákon, mivel a szerző páratlan tisztánlátással szemléli és ábrázolja elidegenedett világunkban reménytelenül hadakozó, s végül bűnbe zuhanó szereplőit.

"NE BÍZZ A LÁTSZATBAN! ÉS ABBAN SEM, AMI MÖGÖTTE VAN."

A könyvről...
Joyce Carol Oates
Ez volt az a könyv amit a borítója miatt vettem kézbe. Henry Fuseli Rémálom című festménye egész egyszerűen tökéletes választás volt, ehhez a különös hangulatú, kicsit bizarr regényhez. 
Igazi mai történet. Valósághű, hisz ez az eseménysorozat megtörténhet, sőt valószínű a világban több helyen is megtörtént már. Lelkes diáklányok, vonzó professzorok... A nőben genetikusan determinált a rajongás a férfi iránt, minden egyetemen hallani legalább egy-két titkos történetet. Az már csak nyalánkság, hogy az írónő maga is sokáig tanított egyetemen, tehát pontosan ismeri a campusok belső titkos világát.

"Ha már bábú vagyok, meg akarom választani ki irányítson."


Sok egyetemi oktató élt már vissza intellektuális fölényéből, és imponáló pozíciójából adódó hatalommal. A könyv azonban túlmutat az egyszerű tanár-diák liezonon. A cél itt nem a test megszerzése, és tárgyszerű használata, hanem a totális uralom megszerzése, az igába hajtás, a szolgasorba taszítás és a lélek megsemmisítése.

"Állatok vagyunk, nem érzünk bűntudatot.
Soha. Bűntudatot soha."
- Dorcas
"Van valami, amit úgy neveznek, lélekgyilkosság... Látni persze nem lehet úgy, mint a tényleges, fizikai gyilkosságot. Vannak gonosz emberek. Kegyetlen emberek. Olyan emberek, akiket meg kellene büntetni. Ha volna bárki, aki megbüntesse őket."

Az egyetemi professzor felesége Dorcas. Erotikus kisugárzása hipnotikus, pedig már nem bakfis. Karaktere izgalmas volt, buja, cigaretta szagú, forradalmi, és a velejéig romlott. Imádtam az elejét a könyvnek, amikor a diáklány követi őt az utcán. Ez a legerősebb része a műnek, és sokáig olvastam volna még tovább. Itt én is a regény részévé válhattam, és Gilliannal együtt lopóztunk a különc szobrászművésznő után. No ezért a jelenetért már megérte elolvasni a könyvet! Később egyik fejezet sem volt képes ezt az élményt túlszárnyalni, és bevonni sem tudott már...

"Egy műalkotást ért vandalizmus maga is
művészet. Szeretem a sértést,
mert az mindig őszinte"
 - Dorcas
"Ha nős férfit szeretsz, valami különös, titkos, meg nem vallott viszonyban vagy a feleségével."

Merthogy...
Maga a férfi főhős, a dögös irodalomprofesszor Dorcashoz képest halovány. Valahogy nem tudtam bukni rá, pedig hát az lenne az igazi, ha  az Olvasó is diáklánnyá válna a regény során, megérezné az Andre Harrowból áradó elementáris vonzerőt. De nem történt semmi. Nem éreztem azt az agyafúrtságot, és azt a mindent elsöprő csődörszagot amivel annyi tüzelő kancacsikót képes a karámba csalni. Ritkán olvasok hasonló anyagot, nem vonzanak az aberrált helyzetek és emberek, lehet ezért maradtam ki a hatása alól? Passz... Majd ti megmondjátok mi a helyzet ezzel a szívtipróval.

"Meg kell szabadulnunk a „hímnemű" és a „nőnemű" ásatag, kiüresedett kategóriáitól. A jövő a biszexualitásé. Alapvető fontosságú felfedezés ez, mert lerombolja, amit a társadalom „normalitásként" el akar fogadtatni velünk. A „normalitás" zsarnoksága!"

Kritikusai egyébként bírálják az írónő termékenységét, ugyanis több mint 100 kötetet tudhat magáénak. Ezt a mennyiséget szerintük csak a ponyvaregény szerzők képesek létrehozni. A szépirodalomban az extrém produktivitás szerintük elsorvasztja az igazán nagy  karakterábrázolás lehetőségét. Megfeddték azért, hogy szétaprózza magát, és mennyivel jobb lenne ha egy regényét hosszabban és alaposabban dolgozná ki. Akkor talán engem is beszippantott volna a sztori? 
Oates életművét nem ismerem, tehát nem tudom, mennyire igazak a kritikák, de azt el kell ismerni, hogy a tanár-diák viszony, és a kábult éjszakák kifejtése nem túl bő, a katarzisérzés például elmaradt. Pedig ebbe a sztoriba még rengeteg lelki nyekergést lehetett volna beletenni, amitől igazán nagyszabásúvá válhatott volna.
Így maradt különös, érdekes, de egyértelműen letehetetlen, borzongató, és melegen ajánlott.
Igen rövid könyv, Oatesnek mégis sikerült egy lebilincselő sűrítményt elénk tárnia. Egy szuszra kiolvastam, és egy pillanatra se jutott eszembe, hogy le kéne tenni... unalmas... vagy nem köt le, egészen biztosan tovább olvasom az életművét. Bejött a campus gótika.

"Szeretlek, te romlott
Fenséges romlottság."

Profundus Librum értékelése:
10/7

Jól megírt igényes alkotás. 
A stílus kedvelőinek mindenképp ajánlott.

Webajánló:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése