2013. július 22., hétfő

Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Eredeti cím: The Brief Wondrous Life of Oscar Wao
Műfaj: kortárs szépirodalom
Első kiadás: 2007. 
Fordító: Pék Zoltán
Hazai kiadás éve: 2013.
Oldalszám: 332

Oscar aranyos, de súlyos személyiség: egy elhízott, sci-fi imádó, könyvmoly fiú. Ráadásul New Jersey-i gettóba szakadt dominikai család sarja, ami hátrányos helyzet a köbön. Az álma, hogy a dominikai Tolkien legyen, és persze, hogy megtalálja az igaz szerelmet.
Sajnos Oscarnak a saját egyéniségén kívül egy komoly akadály állja útját: a fukú, vagyis az átok, amely nemzedékek óta sújtja családját, azóta, hogy nagyapja nemet mondott Trujillónak, a véreskezű és véresszájú diktátornak, amiért súlyos árat fizetett.
A regény több idősíkon és több mesélőn keresztül követi nemcsak egy család történetét, de Dominika modern történelmét is, érdekes és megkapó szereplőkön keresztül ábrázolja az életet egy olyan véres diktatúrában, amely embertelen és emberellenes volt. Junot Díaz regénye egyedi hangjával, az irodalmi stílusok ötvözésével derűsen előadott, de szívszorító történetével rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, többek között a Pulitzer-díjat is.

A könyvről:
A kortárs szépirodalom legegyedibb hangja, Junot Díaz nem túl termékeny író, hiszen az elmúlt két évtizedben mindössze három könyve jelent meg: a Fulladás című novelláskötete 1996-ban került kiadásra, majd Oscar Wao rövid, de csodálatos életének regényével jelentkezett 2007-ben, legutolsó műve, az Így veszíted el 2013-ban került a magyar könyvesboltokba, és hamar igen nagy közönségsikert aratott. A kritikusok elismerését azonban Oscar Wao történetével vívta ki, melyet Pulitzer-díjjal is jutalmaztak, írását pedig a New York Times adrenalin-meghajtású prózaként aposztrofálja.

A szexualitástól sistergő történetben Oscar azon tinédzserek gyötrelmes mindennapjain át kalauzol minket, akik kilógnak a sorból, beilleszkedési problémáik miatt igazi társasági sünök, karakterében sok kezdeményezésre képtelen, kicsúfolt, túlsúlyos fantasy rajongó fiú ismerhet magára, aki a szex terén épp igencsak „aszályos” időket él meg. Próbál ismerkedni, de erőfeszítései csúfos kudarcokban végződnek, egyedül írói karrierjébe vetett hite tartja fent maradék önbecsülését, az a vágy, hogy egyszer majd ő lesz a dominikai Tolkien.


Az elbeszélést több szereplő nézőpontja alapján ismerhetjük meg, ezek egyike Yunior, akit az Így veszíted el című kötetből már ismerhetünk, mint a szerző alteregóját, aki minden könyvében szerepet kap. A jelen idő narrátorai inkább a személyes és párkapcsolati problémákat fejtik ki, míg az egy-két generációval korábbi szereplők hétköznapjai a túlélésről szólnak. A múltat és a jelent egy ősi legenda a "fukú americanos" átkának legendája köti össze.

"Azt mondják, hogy Afrikából származik, a rabszolgasorba hajtottak sikolyaiban érkezett; hogy a taíno indiánok halálos átka volt, amely akkor mondatott ki, amidőn az egyik világ elpusztult és egy másik elkezdődött; hogy démon volt, aki az Antillákon résnyire nyitva hagyott rémálomajtón surrant be a Teremtésbe. Fukú americanos, vagy hétköznapibb formában csak fukú - tág értelemben valamiféle átok vagy végzet; szigorúan véve az Újvilág Átka és Végzete. Az „Admirális fukú"-jának is nevezik, mert az Admirális egyszerre volt a bábája és egyik jelentős európai áldozata; noha „felfedezte" az Újvilágot, az admirálist nyomorultan és szifiliszesen érte a halál, (állítólag) isteni hangokat hallva. Santo Domingóban, az Általa Imádott Földön (amit Oscar a végén úgy nevez, az Újvilág Nullpontja) az Admirális neve mindkét fukú, a kicsi és a nagy szinonimája is lett; aki kimondja vagy akárcsak hallja a nevét, az a balsorsot vonja a saját és szerettei fejére.
Nevétől és eredetétől függetlenül úgy tartják, az európaiak Hispaniolára érkezése szabadította a fukút a világra, azóta vagyunk mind nyakig a szarban. Lehetséges, hogy Santo Domingo a fukú nulladik kilométere, belépési pontja, de mi mindnyájan vagyunk, akár tudunk róla, akár nem."

A Dominikai Köztársaság történelmét valószínűleg csak kevesen ismerik, de Díaznak köszönhetően a szépirodalom könnyebben emészthető formáira vevő közönség már pontosan ismeri a pocakos szadista Rafael Trujillot, azaz El Jefe-t, Dominika engesztelhetetlen diktátorát, aki a megfélemlítést, a terrort, a nemi erőszakot a kulturális, gazdasági és társadalmi élet hathatós vezetési eszközének tekintette. Hithű csatlósa, Porfirio Rubirosa révén pár sor erejéig magyar vonatkozást is kap a könyv, a Trujillo-rezsim „boldog-énje”, a nemzetközi playboy ugyanis Gábor Zsazsa kegyeit élvezte.

"A negyvenes-ötvenes években Porfirio Rubirosa - vagy ahogy az újságok nevezték, Rubi - volt a harmadik leghíresebb dominikai a világon (az első a Bukott Marhatolvaj volt, a második pedig maga a Kobranő, Maria Montez). A magas, jókedvű szépfiú, kinek „hatalmas fallosza óriási pusztítást végzett Európában és Észak-Amerikában", az üdülőlátogató, autóversenyző, pólómániás playboy megtestesítője volt, a Trujillo-rezsim „boldog énje" (és valójában is Trujillo egyik legismertebb talpnyalója). A korábban mellékesen modellkedő, fess világfi 1932-ben nagy csinnadrattával elvette Trujillo lányát, Flor de Orót, és noha öt évvel később, a haiti népirtás évében el is váltak, a srácnak sikerült El Jefe kegyeiben megmaradnia egészen a rezsim fennállásának a végéig. Volt sógorától, Ramfistól eltérően (akivel gyakran kapcsolatba hozták) Rubirosa képtelennek tűnt jobbra-balra gyilkolászni; például 1935-ben New Yorkba utazott, hogy végrehajtsa El Jefe halálos ítéletét a száműzött vezetőn, Angel Moralesen, de elmenekült, mielőtt az elfuserált orgyilkosságra sor kerülhetett volna. Rubi igazi dominikai nagyfasz volt, rengeteg nőt megdugott: Barbara Huttont, Doris Duke-ot (aki történetesen a világ leggazdagabb asszonya volt), Dániellé Darrieux francia színésznőt és Gábor ZsaZsát, hogy csak néhányat említsünk. Ramfis haverjához hasonlóan Porfirio autóbalesetben halt meg 1965-ben, amikor a tizenkét hengeres Ferrarija lesodródott az útról a Bois de Boulogne parkban. (Nehéz eltúlozni, hogy az autók mekkora szerepet játszanak történetünkben.)"

A szerző rendkívül szuggesztív, jó humorú, könnyű felvenni szövegének az európai tempóhoz mérten igencsak gyors ritmusát, a vulgáris kifejezések használatát lassan stíluselemként jegyezheti, de mégis… az elbeszélést leginkább úgy jellemezhetném, hogy erős kezdés utáni gyors visszaesés. A könyv első negyede zseniális, szinte faltam az oldalakat, minden elem megvolt benne ahhoz, hogy egy epikus történet kerekedjen ki a végén, összességében mégis inkább csak közepes lett. Ennek oka valószínűleg az, hogy olyan hiteles, izgalmas és érdekfeszítő leírást adott Dominika történelméről, majd Oscar jelleméről, hogy a később felvonultatott szereplők érdekessége már nem volt képes felülmúlni a könyv elejét. Nem jött be a váltott narratíva. Díaz stílusa annyira rányomja a bélyegét a szereplőkre, hogy váltáskor időnként fel sem lehetett ismerni a karaktereket, ráadásul gyengítette a cselekmény vezetését és a párbeszédjelek hiányával ötvözve melegágya lett az itt-ott felbukkanó bakiknak… Díaz igazi tehetség, de nagy szüksége lenne egy szigorúbb szerkesztőre, és/vagy egy precíz mentorra.

Talán kicsit kritikusabb vagyok a regénnyel, mint ahogy azt érdemelné, de úgy érzem, Junot Díaz bár befutott író, a díjesők miatt túlreprezentált, és még nem alkotott igazán maradandót. Be kell még érnie, de az már világosan látható, hogy olyan kvalitású művész, akinek szereplői szinte megelevenednek a könyv lapjain, és láthatóvá válik a le sem írt testbeszédük – igen kevés tollforgató képes ekkora kifejezőerővel bírni. Nagyon szeretnék már tőle olvasni egy komoly regényt, telis-tele társadalmi és etikai problémákkal, a szokásos túlfűtöttség nélkül.

"Hősünk nem tartozott azok közé a dominikai kandürgők közé, akikről állandóan mindenki beszél - nem volt se felkapott baseballisten, se szívdöglesztő bachatero, se menő playboy, akiknek dögös bigék milliói csüngnek a farkán.
Sőt életének egy korai szakaszát kivéve a srácnak sose volt szerencséje a nőkkel (ami igencsak dominikátlan dolog volt tőle).
Hétéves volt akkor.
Ifjúsága ama áldott napjaiban Oscar amolyan pöttöm Casanova volt. Az a tipikus kisiskolás hősszerelmes, aki állandóan csókot próbál lopni a lányoktól, állandóan odamegy mögéjük a merengue alatt és hátulról medencemasz-százst végez rajtuk, az a nigger, aki elsőnek tanulja meg a perritót, és aki ropja is, amikor csak lehet. Merthogy abban az időben (még) „normális" dominikai fiúnak számított, aki „tipikus" dominikai családban nevelkedett, és bimbózó striciségét a rokonok és a barátok egyaránt bátorították. A partikon - és bizony sok-sok parti volt azokban a rég letűnt hetvenes években, amikor a Washington Heights még Washington Heights volt, mielőtt a Bergenline Avenue-t kábé száz háztömb hosszan kisajátították a spanyolok - egy részeg rokon előbb-utóbb mindig ráuszította Oscart egy kislányra, aztán mindenki vonítva figyelte, ahogy a fiú és a lány a felnőttek csípőfogózását utánozzák.
Látnotok kellett volna, sóhajtozott az anyja utolsó napjaiban. Ő volt a mi kis Porfirio Rubirosánk."

Dicsérni is szeretnék végül, mert a fordítás ezúttal remekül sikeredett, és a stílust érzékeltető spanglish kifejezések szószedete nagyban segítette a szöveg értelmezését. Számomra ez a könyv nem a kortárs szépirodalom gyöngyszeme, nem is Pulitzer-díjas alkotás, de remek lehetőség arra, hogy egy autentikus hangú, fiatalos stílusú szerző tollából ismerkedhessünk meg a bevándorló dominikai szubkultúra gyökereivel.

A Profundus Librum értékelése:
A könyv első negyede 10 pontos, később 6-7.

A könyvért külön köszönet az ekultura.hu munkatársainak és a Cor Leonis Könyvkiadónak !

Webajánló:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése