Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Eredeti cím: Hashiru koto ni tsuite kataru toki ni boku no kataru koto
Műfaj: szépirodalom / memoár
Első kiadás: 2007.
Fordító: Nagy Anita
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2012.
Oldalszám: 167

Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére. A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.

"A sok szokás közül, melyet eddigi életem során szedtem magamra, minden bizonnyal a futás a leghasznosabb és a legnagyobb jelentőséggel bíró. És azt hiszem, az által, hogy huszon-egynéhány éve megszakítás nélkül futok, testem-lelkem egészségben véve jó irányban fejlődött és formálódott."

A könyvről...

Murakami rendhagyó író, nem iszik, nem dohányzik, egészségesen él
és gondolkodik.

"Murakami úr, ha ilyen egészségesen él, előbb-utóbb még azon kapja magát, hogy regényt írni meg már nem is tud!" - mondja néhány aggódó rajongó a világhírű írónak.

Mert az íráshoz elválaszthatatlanul hozzá kapcsolódik valamiféle egészségtelenség, önsorsrontó hedonista életvitel, melynek mélyreható katarzisából születhet csak maradandó alkotás. Egy írónak jó nagyot kell dagonyázni a fertő mocsarában, ez a minimum, ekkor válik hitelessé, ahogy az is elvárás hogy semmiképpen se legyen átlagos. Az átlagosság egyenesen bűn! Az író reprezentálja műveiben, és személyiségében mindazt, ami "én, az olvasó" sosem lehetek, vagy tegyen valami olyat, amit a társadalmi konvenciók miatt "én" nem merek megtenni. Murakami viszont épp az ellenkező irányban halad, már-már elrettentően "jófiú". Akár mértékadónak is definiálhatnánk az írószupersztár életvitelét, és üzeneteit. Örülhetnek is a szülők, hiszen hol van már a Baudelaire-féle alkohol- és ópium-mámor, vagy Verlaine suicid önmarcangolása. Murakami fut, triatlonozik, egészségesen étkezik és gondolkodik, szereti az életét, és nem akarja mindezt szánt-szándékkal tönkretenni. Sőt, tudatosan törekszik arra, hogy írói kreativitását a lehető leghosszabb ideig épségben megőrizze.

"…Azon a ponton, amikor úgy tűnik, még tudnék írni, egy határozott mozdulattal leteszem a tollat. Így aztán következő nap könnyű fölvenni a munkát. Ernest Hemingway is írt valami hasonlóról, azt hiszem. Rendszeresség, beiktatott szünetekkel, töretlenül megtartott ritmus: hosszútávra szóló műveleteknél ez a lényeg. Ha a ritmus egyszer beállt, utána már van valahogy. De amíg meghatározott sebességgel, megbízhatóan forogni nem kezd a kerék, nem lehet eléggé odafigyelni."

" Általában naponta 3 vagy 4 órát dolgozom
teljes összpontosítással, a kora reggeli órákban.
Asztalhoz ülök, és csakis arra irányítom a
tudatom, amit írok... Semmi másra nem figyelek."

Minél többet olvasunk a szerzőről, és az általa választott sportról, rájöhetünk, hogy a hosszútávú futáshoz és a főállású íráshoz szükséges képességek lényegében ugyanazok. A tehetség mellett szükség van kitartásra, koncentrálóképességre és rendszerességre. Ez utóbbi nélkül nincs muníció a nagyregények megírására. Már a rendszeres blogolás is önfegyelemre edzi az ember, pedig ez még a könnyedebb kategória, véleményt kell mondanunk adott témáról. Mennyivel nehezebb lehet azonban olyan írások elkészítése, melyek bensőnk legmélyéről fakadnak. Legjobb esetben is, erre támaszkodva maximum egy könyvet tudunk csak kiszenvedni, attól pedig nem válik senki hivatásossá. Hogy az alkotóképesség ne csak egyszeri fellángolás legyen, szükség van arra, hogy folyamatosan edzésben tartsuk, akár csak a maratoni futók a testüket. Lehet követni a Baudelaire-féle példát, azonban ha nincs elég tehetségünk, az effajta életmóddal csak a Nyírő Gyula Kórház detoxikálójáig jutunk. Murakami a saját példáján át, irányvonalat ad az ifjú írónemzedéknek. Miszerint úgy is lehetünk sikeresek, hogy nem feltétlenül járjuk végig Dante poklát. A "kisember" úgyis ott lakozik bennünk, és ha megfelelő kihívások elé állítjuk, ugyanúgy elérhetjük a katarzist, mint 3 üveg abszint elfogyasztásával.

„Vacak kis közhelynek hangzik, de a világ úgy van megalkotva, hogy sokféle ember él benne. Mindenkinek megvan a maga értékrendje, és az annak megfelelő életmódja. Nekem megvan a magam értékrendje, és az annak megfelelő életmódom. Ezekből a különbségekből naponta születnek apróbb nézeteltérések, és előfordul, hogy több nézeteltérés összege nagy félreértéshez vezet. Ennek eredményeként igazságtalan kritikákat is kaphatunk. Amikor félreértenek vagy kritizálnak, az természetesen egyáltalán nem kellemes. Az ilyesmi nagy sérüléseket is okozhat. Ezek fájdalmas élmények.
Ahogy azonban éveim száma szaporodott, apránként képessé váltam felismerni, hogy az efféle fájdalmak és sérülések bizonyos mértékig szükségesek az élethez. Ha meggondoljuk, éppen azért vagyunk képesek megkreálni és önálló személyként fönntartani magunkat, mert többé-kevésbé különbözünk másoktól. Vegyünk például engem: én képes vagyok regények írására. Pontosan azért, mert egy tájban mást látok meg, mint mások, máshogy érzek, mint mások, és más szavakra találok rá, mint mások, egyedi történeteket tudok írni. Ennek nyomán pedig az a páratlan helyzet is előáll, hogy e történeteket egyáltalán nem kevés ember kézbe veszi és elolvassa. Hogy én én vagyok, és nem valaki más, az tehát számomra értékes tőke. A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.”

" A tehetség várakozásainktól függetlenül csak úgy
felbuzog, amikor kedve tartja... Schubert vagy Mozart,
meg bizonyos költők és rockénekesek módjára rövid
idő alatt, félelmetes lendülettel elhasználni az áradó
tehetséget, drámai körülmények között, fiatalom
meghalni, majd legendává válni életútnak talán vonzó,
de többségünk számára valószínűleg nem szolgál
útmutatással..."

Azon tollforgatók számára is felmentést kínál Haruki Úr, akik nem jeleskedtek az irodalom órán, mégis egyre csak róják a sorokat. Murakami ugyanazokat az elveket vallja mint a mi Öveges professzorunk, vagyis, hogy iskolai tudásunk jórésze nagyjából nyomtalanul eltűnik a süllyesztőben, "de bennünk marad életünk végéig a kifejlett akarat, szellemünk ügyessége, a tervszerűség, fortélyosság, amivel bármikor harcolni tudunk értelmünk nehézkessége ellen... Az a harcos, akinek megmarad fegyverzete, ereje, ügyessége, könnyű szívvel nyugszik bele a zsákmány elvesztésébe, mert szerzett és megmaradt tehetségeivel bármikor újhoz, értékesebbhez juthat."
Murakami ebben a legújabb magyarra fordított könyvében pont ezzel a szellemi arzenállal fegyverzi fel az olvasót, pontosabban utat mutat megszerzéséhez. Ezért tartom rendkívül értékesnek, és elolvasásra ajánlottnak.
Nincs annál nagyobb ajándék, mintha valaki arra inspirál bennünket, hogy életünk pozitív, teljesebb és kiegyensúlyozottabb irányba váltson. A magyar olvasók télapóra most ezt kapták Murakamitól, és csak reménykedni tudok abban, hogy minél több rajongó fog ezután gondot fordítani majd egészségére és szellemi képességeinek fitten tartására. E kettő Murakami szerint szervesen összefügg. Épp testben, épp lélek, sőt, akinek nem épp a lelke, kezdje a testével, és az majd magával rántja a lelket is.
Ez a memoár egyébként teljességgel kilóg az eddigi életműből, mert azonkívül hogy műfajából adódólag életrajz, célközönsége sokkal szélesebb körű, mint bármely Murakami regény.

Murakami egyedül futja le Görögországban a maratoni
távot. Most sem tagadja meg önmagát. Nem Marathonból
Athénba, hanem Athénból Marathonba fut. Felkészüléséről
és az út nehézségeiről is beszámol könyvében.

Haszonnal forgathatják amatőr és profi futók, inspirációt kaphatnak a kezdő írópalánták napirendjük és hosszútávú módszereik kidolgozásához. Akiknek csak egy utolsó lökés hiányzott a sportolás megkezdéséhez, azok megkapják, akiket pedig soha semmi ilyesmi nem tudott megihletni, azok megkapják az első élményt. Az író rajongótábora számos olyan információt kap kedvencéről amit eddig nem tudott. A "celeb" mellett megismerkedhet azzal a "kisemberrel", aki a tükör előtt állva számlálja testi hibáit, és húszon felüli számban talál olyan pontot, mely jóval átlagon alulira sikeredett, és aggódva szemléli három kilós túlsúlyát. De találkozhat azzal a Murakamival is aki emberfeletti kitartásról is képes tanúbizonyságot adni. Benevez a Szaromai-tavi ultramaraton 100 kilométeres futóversenyére, legyőzi elsősorban önmagát, és teljesíti a kiírt távot. Bámulatos.

"...fiatal éveinktől eltekintve, az életben mindenképpen fel kell állítanunk egy fontossági sorrendet. Olyan sorrendet, mely alapján beosztjuk az időnket és az energiánkat. Ha egy bizonyos életkorig nem alakítjuk ki magunkban stabilan ezt a rendszert, akkor az életünk központját veszti, hangsúlytalanná válik. Én a körülöttem élő emberekkel fenntartott, kézzelfogható kapcsolatok elé kívántam helyezni a regényírásban való elmélyüléshez szükséges, kiegyensúlyozott mindennapok kialakítását. Az én életemben nem bizonyos meghatározott egyénekkel, hanem a láthatatlan, nagyszámú olvasóval kialakított viszony volt a legfontosabb emberi kapcsolat. Egész biztos, hogy nagyon sok olvasóm örömmel veszi, ha stabil alapokra építem a mindennapjaimat, olyan környezetet hozok létre, melyben képes vagyok az írásra koncentrálni, és a lehető legjobb műveket adom ki a kezemből. Mint írónak éppen ez a kötelességem, a legelőbbre való dolgom, nem igaz? Ezt most is így gondolom. Az olvasóimat nem ismerem személyesen, kapcsolatom velük tehát bizonyos értelemben fogalmi szinten létező emberi kapcsolat. Én azonban kitartóan úgy éltem az életem, hogy ezt a szemnek láthatatlan „szellemkapcsolatot" tartottam benne a legnagyobb jelentőségűnek.
Egyszerűbben fogalmazva: nem tehetünk mindenki kedvére. "

Yoko, Murakami felesége nem ad interjút, magánéletük szentség. A szerző
csak ritka alkalmakkor  beszél kapcsolatukról.

Azt eddig is tudtuk, hogy a szerző előélete egy jazz bár működtetéséhez köthető. Évtizedes tapasztalata van az üzletvezetésben, és a pultos munkában. De azt a folyamatot talán csak kevesen ismerték eddig, ami az íráshoz vezetett. Mi volt az a megvilágosodásszerű pillanat, amikor először érezte hogy írnia kell. Nem kevés bátorságról tett bizonyságot azzal, hogy jól jövedelmező üzletét egyszerűen eladta, életformát változtatott, és csak az írásnak élt. Két év türelmet kért a feleségétől, hogy bebizonyíthassa képes írással keresni a kenyerét, és ez sikerült is neki.
Bár a feleségével való kapcsolatáról keveset ír, de kétségtelen, hogy Yoko személyében tökéletes írófeleség személyét ismerhetjük meg, aki a legelejétől támogatta társa szárnypróbálgatásait. Akkor sem szólalt meg nála a riasztócsengő, amikor anyagi bizonytalanságok esélye merült fel. Felesége nemcsak regényei első olvasója, de fejlett kritikai érzékkel megáldott szellemi partnere is egyben. Olyan barátok is ők, akik nem vegetálnak egymás mellett, hanem inkább ahhoz segítik hozzá egymást, hogy azzá váljanak akik szeretnének lenni.

"Apropó: a tokiói fitneszklubban, ahova járok, van egy falragasz: "Az izmok nehezen jönnek, könnyen mennek. A túlsúly könnyen jön, nehezen megy!" Utálatos egy igazság, de igazságnak bizony igazság."

Murakami mély önismerettel rendelkező ember, ismeri saját erősségeit, de gyengeségeit is. Szelleme legalább olyan acélosra van edzve, mint a teste, és mivel tudja honnan jött és kicsoda, ugyanúgy otthon érzi magát  bárpultosként, mint a Harvard egyetem vendégoktatójaként. A keleti ember kisebbségi komplexusának (ami bennünk magyarokban például igen erőteljes külföldiekkel szemben) nyoma sincs.

" Ha megkérdeznek, hogy a tehetség után mi a legfontosabb egy regényíró
számára, habozás nélkül az összpontosítás képességét mondom. Azt a
képességet, hogy korlátozott mennyiségben rendelkezésünkre állított
tehetségünket egyetlen szükséges pontba tudjuk koncentrálni.
Ha nem rendelkezünk ezzel a képességgel, semmi jelentőset nem tudunk
megvalósítani."

Amin egyébként meglepődtem, az az, hogy egy profi nemzetközi író milyen elfoglalt. Valahogy az a ködös kép volt meg bennem, hogy egy csendes zugból néha előtör egy-egy regény, ilyenkor meg kell felelni reklámcélból a nyilvánosság kimondatlan követeléseinek, aztán lehet megint elvonulni a világtól. Nos ez cseppet sincs így. Egy világszerte keresett szerző naptára legalább annyira tele van programokkal, mint egy menő üzletemberé. Előadások itt, felolvasóestek ott, interjúk, beszélgetések, televíziós meghívások szerte a Földön... Egészen biztosan ki is lehet őket hagyni, de az író is csak bérből-fizetésből élő ember, azt tudja csak elkölteni amiért meg is dolgozott. Murakami évtizedekig üzletének menedzseléséből élt, pontosan tudja milyen feltételeknek kell eleget tennie, hogy fenntartsa népszerűségét, és ezzel piacilag is értékessé váljon.

"Amikor Tokoróban áthaladtam a célon, szívemből örültem... Fél nap után végre leültem a földre, megtörölköztem, teleittam magam vízzel, kikötöttem a cipőm, és a lassan leszálló alkonyatban gondosan kinyújtóztattam a bokám. A büszkeségnél kevésbé jelentékeny érzés volt, de a verseny teljesítése fölött érzett elégedettség azért kezdett bennem megszületni, mintha végre eszébe jutott volna. Privát öröm és megnyugvás is volt ez afölött, hogy még megvan bennem az erő magamtól bevállalni valami rizikósat, majd túljutni rajta valahogy. Lehet, hogy a megnyugvásom éppenséggel nagyobb volt, mint az örömöm."

"Nem tüzes ifjonc vagyok, aki rekordokra hajt, és nem is lelketlen gép.
Hanem csupán egy főállású író, aki ismeri saját korlátait, és próbálja a
lehető legtovább megőrizni képességeit és vitalitását." Murakami Haruki

A könyv egyszerre filozófikus, szépirodalmi és sportos. Ez utóbbit igen nehéz egybeilleszteni a kettővel, a szerző azonban képes erre. Nincsenek a könyvben törések, nem érződik rajta az alkotói tolófájás kellemetlensége. Spontán, üdítő, és lelkesítő.
Nem szeretnék túl sok spoilert elszórni az ajánlóban, de hogy nagyjából pontos kép alakuljon ki mit várhattok a könyvtől, leírom milyen kérdésekre adhat választ. Bemutatja a futás szépségeit, hogy miért jó, hogyan érdemes nekikezdeni, és hogy érdemes hosszú távra beépíteni az életünkbe. Megismertei velünk azokat az okokat, miért is fontos szellemi tevékenységet végzőknél a testre is odafigyelni. Elmeséli hogyan alakította ki a hivatásos regényíró életmódját. Mik a buktatók, mire kell odafigyelnünk, hogyan leszünk képesek tartósan nagy mennyiségű szövegek megírására (ez utóbbi bloggereknek is kiváló tananyag), és hogyan teszi túl magát a kemény kritikákon, támadásokon. Beszél az írók kiégéséről, és a futók "melankóliájáról". De azon olvasók is megtalálják a számításukat, akik nem szeretnek sportolni, írni pedig nem akarnak, ők a szerző kristálytiszta, szépen megírt életbölcsességeit kapják a könyvtől.

Számomra nagy kincs ez a könyv, nem fog porosodni a polcon, gyakran fogom még a kezembe venni.

A Profundus Librum értékelése:

10/9

A műfaj meghatározó, irányadó írása. Nagyon jó könyv, a saját műfajában szinte tökéletes, fordulatos, inspiráló, rendkívül igényes, jó stílusban megírt, olvasmányos, számtalanszor újraolvasható!

A könyvért köszönet a  Geopen Könyvkiadónak !

Webajánló:
MOLY
GoodReads
Geopen Könyvkiadó
Geopen a Facebookon
A könyv megrendelése
További idézetek a könyvből
Runners World 8 hetes program kezdőknek (angol)
Magyar futóversenyek
Edzésnapló
Futótérkép - idő és távmérés (nagyon ajánlott. A lakhelyedtől kijelölheted és lemérheted a lefutni kívánt távot)
Futási terv készítése - futási napló tervezés (angol)